Tovább nyílt az ego-empátia olló

Az éhes farkas falkában vadászik, az éhes ember egymagában. Vagyis, amikor az élet valamelyest nehezebbé válik, jobban boldogulunk együtt, mint külön-külön. Ezzel a legtöbb élőlény tisztában van, úgy tűnik, az ember kivételével. Pontosabban a magyar munkavállaló kivételével. Ő inkább éhen hal, de nem működik együtt.

Intézetünk mérései alapján kijelenthetjük: a válság hatására a hazai munkavállalók majd 90%-a a széthúzás, a magányos küzdelem irányába mozdult el. Ahelyett, hogy összezárnánk és megerősítenénk sorainkat, inkább elszigetelődünk, egymás torkának esünk. Ezzel jelentősen rontva túlélési esélyeinket. Bizalmatlanságunk, toleranciaszintünk, együttműködési készségünk mélyponton van. A jelenség nem új keletű, de az elmúlt évek drasztikusan felgyorsították az amúgy is sok kárt okozó, speciálisan magyar mintázatot.

Ezer személyiségprofil- teszt elemzésén keresztül tisztán kirajzolódik, hogy az ego-empátia olló tovább nyílt a tavalyi évben, és még nagyobb ütemben az idei első negyedévben.

Mit jelent az ego-empátia összefüggés? Miközben önértékelésünk, önbizalmunk, önérzetességünk stb… tovább emelkedik, az egymás iránti érdeklődésünk, toleranciaszintünk, együttműködési készségünk, drasztikusan csökken. Összességében egyre kevésbé értjük egymást, miközben egyre makacsabb, önfejűbb módon ragaszkodunk saját nézőpontunkhoz. Fontos, hogy igazunk legyen, még ha nem is megyünk vele semmire.

Természetesen nincs mit csodálkozni ezen. Ki a csudát érdeklik mások dolgai, amikor személyes megélhetése kerül veszélybe? Érthető módon, a bajban az ember önmagával törődik, és nem foglalkoztatják nemesebb, magasabb rendű célok. De biztos, hogy jól van ez így?

Ha megvizsgáljuk más nemzetek válsághelyzetekre adott csoportdinamikai reakcióit, rájöhetünk, hogy nemzeti sajátosságról van szó. Úgy fest, szembemegyünk olyan alapvető természeti törvényekkel, mint a falkában vadászás szokása.

A széthúzás erősödése, a vállalati szférát is elérte. Ezzel nem kis fejtörést okozva a csapatépítéssel foglalkozó szakembereknek. A csoportösszetartást erősítő módszerek hatásossága csökkent, egy-egy „összerántó program” eredménye, gyorsabban elhalványul, mint korábban. Miközben a vállalatok jelentős része (takarékossági okokból) felére csökkentette a csapatépítő programok számát, ennek ellenkezőjére lenne szükség, szinte havonta újra kellene élesztenünk a pislákoló lángot. Olyasmi ez, mintha kétszer olyan hideg időben, fele annyira öltöznénk fel.

Míg egy ország viselkedési mintázata csak nehezen változtatható meg. Egy vállalat esetében, mikro szinten, csodákat tehetünk. Csupán értenünk kell a körülöttünk zajló jelenségek természetét. Az ego-empátia ollónak pedig nagyon rossz természete van.